Reggel 6-kor indulunk otthonról, és Kö-Ki-n ér a hideg zuhany. Szó szerint. Igaz, már otthon is szakadt az eső, és az sem lepett meg, hogy a nyakunkba szakad az áldás a felüljáró lépcsőjén. De az, hogy nem jár a metró, az csak akkor derül ki, amikor a száz kilós bőrönddel leküzdjük magunkat a lépcsőn. Na akkor irány át az egészen hátra. Ott újra felcipelni, majd újra le. A busz elmegy az orrunk előtt. Hajrá! Mire jön másik, már agyonra idegestjük magunkat. Hát még mire el is indul…
Később
Megérkeztünk. Kissé jellemző, hogy otthon hagytuk az egész kidolgozott programunkat, de a család egész estés zaklatása folytán ez is megoldódik.
Jelentem, Prágában szombaton már nem lehet közlekedési bérletet vásárolni! A néni ezerrel érti, amit kérünk tőle, és lazán csehül karattyolva válaszol az angol nyelvű kérdésre. Alig kedvesebb mintha otthon lenne békávés. Nyomja ám a szöveget, de azt is csak a munkahelyi körülményeim alapján sikerül megfejteni belőle, hogy a hétfőről szövegel valamit. Mutogatja hozzá az óráját és baromi lenézően néz rám. Na nehogy már szombat délután akarjak itt több napos bérletet. Vegyem meg drágán a napijegyet és kuss. A guta megüt . Nos, így jártunk.
A szállodában sem szólal meg angolul az ember, inkább mutogat. De aranyos azért! Kicsit Emgergős, ami semmi rosszat nem jelent.
Van a szállóban kávé és sör automata. A söröset nem tudjuk felizgatni, a végére jövünk r á, hogy személyivel üzemel. Pedig a fél automatát betölti az erre vonatkozó használati utaítás. Papi úgy dönt, hogy elmúlt 18. Kicsivel.
Voltunk vásárolni. Akkora a Globus hipermarket, mintha összedolgoztak volna egy Auchant egy OBI-val. Nem találtuk az ásávnyvizeket, és a végén egy másik szinten (az élelmiszerhez képest) a barkácsosztály mögött lettek meg. Addigra térdig kopott a lábunk. Viszont vettem cipzár mintás ragasztószalagot két színben!!
Na most irány aludni, mert Frantisek Viagra már nagyon óbégat a tévében. :)
Iszonyat idő volt szombaton, én a túrát is kihagytam, igaz krákogtam egész éjjel. Nagyon várom a képeidet! :)
VálaszTörlés