Élek még, csak jár a kezem, és nem volt érkezésem fotózni. Na de most... :)
A borító készen van.
Néhány kisvakonddal kibővítettem az oldalakat, de most ezeket nem mutatom egyenként, mert soha nem lesz vége. Meg tudod nézni a Picasámon az összes oldalt.
Mutatom viszont az újakat, amik még nem voltak.
Ahogy írom, időnként nagyon viszontagságos körülmények között járkáltunk. Mondhatnám úgy is, tűzön-vízen át, de azért ez túlzás lenne. :) Viszont kidőlt fák voltak rendesen. Az alsó rész egy tasak, amibe majd a maradék képeket szeretném eldugni, hogy ne vesszenek el.
Dalecin vára. Itt állt az a fa, amit már a fás albumomban egyszer feldolgoztam "Old face" címmel, ezért ide most nem tettem bele. Papi mint várúr, lent pedig maga a vár. A felső kép alátéteként egy ragasztóval megdolgozott és rácsosra domborított háztartási törlő szalvétát használtam.
Nos, szerintem ez lett az album leggyengébb oldala. Nekem legalábbis ez tetszik legkevésbé. A felirat "víztározó", de számomra majdnem olvashatatlan ez a sablon sajnos. :( Lehet, hogy majd egyszer csinálok vele valamit, ha sikerül valamit kiötlenem.
Ahogy mentünk végig a víztározó mellett, egy tanösvényen a lent látható Vodomil "vezetett" minket végig táblákon bemutatva, hogy mit láthatunk. A vízcseppeket öntapadós átlátszó ütközőkkel oldottam meg.
Folyt. köv. majd este, vagy holnap, mert most el kell mennem.
Bogi, szenzációs lett az albumod! Elhiszem, hogy nem volt érkezésed fotózni, hihetetlen sok időt elvesz az alkotástól :D. Nekem az utolsó oldalad is nagyon tetszik. Igazán ügyi vagy! Nemsokára irány Prága, ugye?
VálaszTörlésKöszönöm Anett! :)
VálaszTörlésPrága éppen két hét múlva. Már számoljuk a napokat és lélekben régen ott vagyunk. Remélem, hogy jövő héten sikerül találkoznunk. Ugye hozod a Prágai albumodat? Nagyon-nagyon szeretném látni!!!