Mivel a facebook-on sokan kérték, hogy mutassam meg, hogy készülnek, megpróbálom.
1. Alátétnek sütőpapírt használok, amire maszkoló szalaggal felragasztom az akvarellpapír széleit. Egy Lidl-ben vásárolt igen rossz minőségű, vékony papírt használtam, ami szerintem ehhez a project-hez éppen meg fog felelni.
2. Az egész lapot lealapozom vékonyan gesso-val, és hőlégfúvóval (vagy hajszárítóval) megszárítom.
3. Egy kevés vizet spriccelek középre, illetve arra a részre, ahová a festékfoltot szeretném. Általában két színt használok háttérnek. Jelen esetben kéket és sárgát, ami azért lesz egyben 3 szín, mert ahol keveredik, azonnal zöld lesz. :)
4. Ha nem folyik eléggé, lehet még vizet spriccelni ide-oda. A vizes részbe alkoholt is lehet csöppenteni, attól egy foltban szétugrik a festék, és kifehéredik.
Ha már eléggé szétfolyattuk, és az egész jócskán tocsog, meg kell szárítani.
5. Ha nem tetszenek a kontúros foltok, rá lehet újra spriccelni vízzel, és ettől a kontúrok finomabbak lesznek, és elfolynak. Ha még mindig soknak érzed a színt, fel is lehet itatni a vizet a nem tetsző részeknél egy szalvétával, sokat fel tud szedni a festékből.
6. Egy háttérsablonnal pár helyen rápasztázok. Ezt ki lehet hagyni, attól még ugyanolyan jó tud lenni.
Az ecset azért került a képre, mert azzal be lehet kenni a paszta közé, ha akarna bemenni, de én nem használtam.
8. Ha megszáradt, lehet még sablonozni rá, de nem feltétlen muszáj.Tintapárnával, szivaccsal csinálom most.
Na ez a kedvencem!!!!! |
9. Én nagyon szeretek ezekhez az oldalakhoz sűrű, apró mintás sablonokat is használni. Ha nincs, apró, háttérmintás bélyegző is jó, vagy írásos bélyegzők is jól mutatnak.
És még egyszer a végeredmény:
Vááóóó! Naggyon jó! Tetszik az oldal és nagyon köszi a leírást! Ki fogom próbálni!
VálaszTörlésMutasd is meg légy szíves!
TörlésNagyon tuti lett! Nagyon tetszik!! Pont így mutattad a táborban is! <3
VálaszTörlésKöszönöm kedves Névtelen. :)
TörlésBocsi, elbénáztam :)
Törlés:)
TörlésKöszi a leírást!!! Kedvet kaptam a festegetéshez. :)
VálaszTörlésHa megpróbáltad, megmutatod, ugye? :)
TörlésHú, nagyon klassz lett! Egyszer együtt egy ilyet?
VálaszTörlésBenne vagyok! Mikor? :)
TörlésVégre volt időm elolvasni - és wow! Nagyon köszi ezt a részletes leírást 😊 Eszembe nem jutott volna pl ételfestéket használni 😝
VálaszTörlésA sok gyönyörű stencil miatt meg nagyon irigy vagyok... 😉
Az ételfesték úgy jött, hogy észrevettem, mennyire fog. Le sem lehet mosni sehonnan. Ezért próbáltam ki, és nagyon bevált. Főleg a citromsárga.
TörlésStencilt vágni is lehet, ha van olyan ismerősöd, akinek van vágógépe. Én sem szeretek sok pénzt kiadni ezekre, inkább keresem az alternatív lehetőségeket. :D